Amin a figyelmünk van, az növekszik

Sokszor halljuk ezt a mondatot: „Amin a figyelmed van, az növekszik.” (Ezt a gondolatot egyébként először L. Ron Hubbardtól olvastam.) Bár nem tudományos definíció, a pszichológia és az agykutatás mégis alátámasztja.
A figyelem ugyanis olyan, mint egy reflektor: amit megvilágít, az életre kel – minden más háttérbe szorul. Ha a problémára fókuszálunk, az nagyobbnak tűnik; ha a célra, könnyebben megtaláljuk a megoldást. Nem véletlen, hogy a betegségekre való állandó koncentrálás gyakran felerősíti a tüneteket, míg a gyógyulásba vetett hit éppen ellenkező hatású: csökkenti a stresszt, és támogatja a regenerációt. A tudomány és az élet is bővelkedik példákban a figyelem erejére. Elég, ha Madame Curie vagy Edison kitartó munkásságára gondolunk. De ugyanígy sorolhatnánk számos sikeres sportolót vagy vállalkozót is, akik a figyelmüket makacs következetességgel egyetlen irányba összpontosították – és ennek köszönhették a sikereiket.

 A gyűlölet – amint azt a szó etimológiai elemzése is jelzi – összegyűlik az emberben, és bizony: előbb-utóbb ÖL.
Ez nem egyszerűen rossz érzés, hanem egy alattomos, belülről romboló állapot. Lényege, hogy a másikat teljesen elutasítjuk, és tudatosan vagy tudattalanul a megsemmisítését kívánjuk. Bár a gyűlölet képes az erő illúzióját kelteni – hiszen milyen „felszabadító”, amikor teljes szívünkből utálhatunk valakit! – valójában sokkal inkább a saját gyengeségeinkről és személyiségzavarainkról árulkodik.
Nem véletlen, hogy a gyűlölet legtöbbször az egoizmusból, sőt gyakran nárcisztikus magatartásból és  szociális érzéketlenségből táplálkozik.

Pszichológiailag a gyűlölet nem is igazi érzelem, sokkal inkább fedősztori. Többnyire olyan érzések állnak mögötte, mint a félelem, a szégyen vagy a megalázottság. A gyűlölet tehát afféle „lelki smink”: eltakarja a sebeket, miközben meggátolja azok gyógyulását. Szép lassan teszi a dolgát, lépésről lépésre kikezdi a józan észt és a tiszta gondolkodást.

A bőr, mint az egészség tükre

Van valami egészen varázslatos a csecsemők bőrében: puha, illatos és élettel teli, ami mindig mosolyt csal a felnőttek arcára. Ez a ragyogás nem véletlen – a bőrünk valóban hű tükre annak, ami bennünk zajlik. Az évek múlásával persze már nem mindig olyan makulátlan, de továbbra is őszinte üzeneteket küld: elárulja, mennyire vagyunk jó formában, mennyire figyelünk oda magunkra. És bizony, ha jól bánunk vele, még idősebb korban is képes újra életet, frissességet sugározni.

Hányszor köszöntjük ismerőseinket azzal a mondattal: „De jó bőrben vagy!” Ez a szólás nem véletlenül ivódott bele a köznyelvbe. Egy régi, tapasztalatokon alapuló bölcsesség rejlik mögötte: a bőr állapota szinte mindig elárulja, milyen testi-lelki formában vagyunk.

Elég csak megfigyelnünk: egy átmulatott éjszaka után még a fiatalok arca is fakóvá, „gyűrötté” válik. És nem, ez nem a fürdőszobai világítás összeesküvése… Ugyanígy, ha valakit felemészt a stressz, annak nyomai szinte azonnal kiülnek az arcára – mintha a bőr finom üzeneteket küldene a külvilágnak: „Segítség, odabent valami nincs rendben!”

  :placebo vagy valóság?

Hányszor hallottuk már, hogy valaki a hite erejével gyógyult meg? És hányszor találkozunk olyan történetekkel, amelyek csodás felépülésekről szólnak? Lehet, hogy titokzatos erők munkálkodnak a háttérben – de az is lehet, hogy maga a hit rejti magában a csodát. Nem véletlen, hogy sokan éppen akkor fordulnak Istenhez, amikor minden más kapaszkodó kihullott a kezükből, és már semmilyen földi megoldás nem kínálkozik.

Ebben a zaklatott, rohanó világban a hit egyre inkább menedék és védőernyő. Sokan azonban más utat választanak: vannak, akik ateistának vallják magukat, és kizárólag a tudomány bizonyítékaiban bíznak. Mások a nihilizmusba menekülnek, s úgy érzik, semminek sincs igazi értelme. Én magam tisztelettel tekintek ezekre a világnézetekre is, attól függetlenül, hogy gyökeresen eltérnek az enyémtől. Hiszem ugyanis, hogy minden ember a maga útját járja, és a hit – bármilyen formában jelenjen is meg – végső soron ugyanarra a belső forrásra mutat: a lélek mélyére, ahol az erő és a béke rejlik.

Mit jelent valójában a hit?

A hitnek ezernyi arca van. Van, aki Istenben találja meg, más a sztoikus filozófia rendíthetetlen nyugalmában, megint mások egy karizmatikus tanító szavaiban vagy korunk bálványozott sztárjainak ragyogásában keresik. Számomra azonban nem az a döntő kérdés, kiben vagy miben hiszünk, hanem az, hogy maga a hit mennyire képes megtartani bennünket.

…és miért lenne érdemes időben észbe kapni?

Van némi rálátásom – sőt, mondhatni testközeli tapasztalatom – a menedzserek mindennapjaira. Folyamatos pörgés, állandó készenlét, napi döntésdömping. Határidők, felelősség, tűzoltás – gyakran egyszerre. A „pihenés” szó pedig leginkább csak egy humoros lábjegyzet a naptárban.

Különösen igaz ez azokra az első generációs vállalkozókra, akik a semmiből építették fel a cégüket. Ők azok, akiknél a „lassítás” szó nincs benne a szótárban – és ennek sajnos nemcsak a projektterveken, de az egészségen is nyoma marad. 

A túlhajszolt életmód ára

Aki állandóan „üzemel”, előbb-utóbb kifogy az üzemanyagból. Csökken a koncentráció, romlik a döntéshozatal, és megérkeznek az első figyelmeztető jelek. Egy ingerültebb pillanat a kollégákkal, egy kihagyott éjszakai alvás, vagy egy olyan ebéd, amit már menet közben, a laptop fölött kell „bekapni”.

És ez nem csak egyéni ügy: egy túlhajtott vezető a saját testét és a vállalat működését is veszélybe sodorhatja. Hiszen hogyan tudna bárkit inspirálni az, aki maga is csak félgőzzel pislákol.

Amikor valaki azt mondja: „böjtölök”, ez sokféle dolgot jelenthet. Van, aki egyszerűen csak nem eszik húst, mások 24 órán át kizárólag vizet fogyasztanak. Akad, aki időszakosan korlátozza az evést, és olyan is, aki pár napig gyümölcs- vagy zöldségleveken él. Látható tehát, hogy a böjt fogalma korántsem egységes.

De a nagy kérdés: vajon hasznos-e a böjt, különösen azok számára, akik túlsúlyosak?

Elhízás és élettartam

Először is fontos tisztázni: a böjt nem egy panacea, vagyis nem mindent megoldó szupereljárás. Az egészséges testsúly elérése és megtartása sokkal összetettebb folyamat. Az elhízás pedig nem csupán esztétikai kérdés: kihat a szívre, az érrendszerre, a mozgásra és az életminőségre is.

Manapság már az ebédmeghívások, a főzőpartik, vagy az a szokás, hogy „ugorjunk be egy süteményre a cukrászdába”, szinte észrevétlenül a hétköznapjaink részévé váltak, beépültek a napi vagy heti rutinjaink közé – függetlenül attól, hogy ezek egészségesek-e vagy sem. Időnként pedig a rokonlátogatások alkalmával szinte „degeszre kell ennie” magát az embernek, mert különben a házigazda megsértődik. Nem csoda hát, hogy egyre több ember küzd súlyproblémákkal.

Magyarországon a WHO adatai szerint a lakosság több mint harmada (36,4%) elhízott – ez bizony riasztó adat. Az Oxfordi Egyetem kutatása kimutatta, hogy a mérsékelt elhízás (BMI 30–35) átlagosan 3 évvel, míg a súlyos elhízás (BMI 40–50) akár 10 évvel is rövidíti a várható élettartamot.

Az öregedés természetes folyamat, ezt nem kerülhetjük el – de abban már van választási lehetőségünk, hogyan éljük meg. Nyugdíjas éveink lehetnek szürkék és fáradtak, de lehetnek derűsek, lendületesek és inspirálóak is. Bevallom, én is érzem, hogy már nem mindig olyan könnyű a tempót tartani, mint húszévesen – de azt is megtapasztaltam, hogy sok apró trükkel újratölthetjük az „akkumulátorainkat”.

A sejtszintű energia titka a mitokondriumokban rejlik – ezek a sejtek mini erőművei. Idővel azonban számuk és hatékonyságuk csökken, így kevesebb energiát képesek termelni. Ehhez jönnek még a „káros vendégek”: oxidatív stressz, toxinok, egészségtelen szokások. Nem csoda, ha néha úgy érezzük, hiába aludtunk, mégis lemerült elemmel indulunk neki a napnak. És ott van az őssejtek aktivitásának visszaesése is – fiatalon szorgos kis munkásokként dolgoznak, de idősebb korra sokan közülük beadnak egy „nyugdíjkérelmet”.

Egy átlagos napon 60–80 ezer gondolat cikázik át az agyunkon. Ha belegondolunk, ez olyan, mintha egész nap egy belső rádió szólna bennünk, amit nem lehet kikapcsolni – legfeljebb halkítani. Egy találó (és humoros) megfogalmazás szerint: csupán annyi különbség van a zseni és az őrült között, hogy a zseni képes irányítani a gondolatait, az őrültet pedig a gondolatai irányítják.

De mi történik akkor, ha ez a belső rádió csak egyetlen csatornát játszik, és az állandóan negatív? 

Rágódás – a mentális csapda

Ha már mindenképpen a múlt felé fordulunk, legalább keressünk elő olyan boldog emlékképeket, amelyek képesek feldobni a hangulatunkat. Egy régi nyaralás napfényes pillanata, egy jóízű nevetés a családi asztalnál, vagy az első szerelem mosolya – ezek valóban erőt adhatnak.

Ezzel szemben a pszichológiában „ruminációnak” nevezik azt a jelenséget, amikor újra és újra ugyanazokon a fájó élményeken kattogunk. Ez olyan, mintha egy körhintán ülnénk, amely megállás nélkül forog – csak éppen nem ad örömet, hanem elszédít és kimerít.

A gond ezzel az, hogy nem jutunk előrébb: a problémamegoldás helyett csak a szorongás és a depresszió kockázata nő. A kutatások szerint a túlzásba vitt önmarcangolás beszűkíti a gondolkodást, elapasztja a kreativitást, és olyan érzés, mintha egy ablaktalan szobába zárnánk magunkat, ahol a levegő is fogy. Nem véletlen, hogy a pszichológusok rendre figyelmeztetnek: a múltban való állandó bolyongás hosszú távon lelki terhet és kedélybetegséget idézhet elő.

Hippokratész, az ókori orvos már több mint kétezer éve úgy tartotta, hogy a „humor” a szervezet nedveit jelenti, amelyek egyensúlya határozza meg az ember testi és lelki jóllétét. Zseniális megérzés volt: ma már a tudomány  is igazolja, hogy ha van humorunk, jobban érezzük magunkat, és jobb az életminőségünk. A latin nyelvben a szó eredetileg szintén nedvet vagy folyadékot jelentett, a magyarban pedig idővel életerő, kedélyállapot értelmet kapott. Ahogy a test nem élhet víz nélkül, a lélek is kiszárad humor nélkül. Ha képtelenek vagyunk nevetni – akár a saját bénázásainkon is –, az életünk olyan, mint egy fekete-fehér film, amiből eltűntek a legjobb jelenetek. Persze, gondok mindig akadnak; a kérdés csak az, hogy a pohár félig tele van-e… és ha már tele, ugye meg is isszuk?

– mielőtt a tested szól helyetted!

Akinek van autója, az pontosan tudja: időnként muszáj szervizbe vinni. Minél idősebb egy jármű, annál több törődést kíván. És milyen érdekes: az emberi testtel ugyanez a helyzet. Csak mi gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről…

Ahhoz, hogy jó kondiban maradjunk, három erős pillérre kell támaszkodnunk:

– egészséges táplálkozás
– pihentető, minőségi alvás
– rendszeres testmozgás

És bizony... manapság a leggyengébb láncszem a mozgás.

Nem véletlenül. A modern életmód – bár kényelmes – valójában alaposan leültetett bennünket. Az egyik fő „bűnös” a kék fény: az okostelefonok, tabletek és képernyők világa, amely esténként szinte beszippant minket. Sokan még éjfél után is görgetik a híreket, csetelnek, vagy újabb videót néznek meg, aztán másnap fáradtan ébrednek – természetesen mozgás helyett inkább még egy kávét választanak.

A másik ok a túlzott kényelem. Ma már szinte mindenhova autóval megyünk, még akkor is, ha csak néhány sarokra lenne dolgunk. Egy rövid séta helyett inkább leparkolunk közvetlenül a pékség bejárata elé, hogy még véletlenül se kelljen két percnél tovább sétálni. Az pedig, hogy lépcsőt használjunk lift helyett? Na, az már szinte hőstettnek számít.