Sokan büszkék vagyunk az anyanyelvünkre – csak épp nem mindig tudjuk pontosan, miért is. A szavak mögé ritkán nézünk be, mint egy régi szekrénybe, amely tele van őseink gondolataival, érzéseivel, sőt... tudásával. A magyar nyelv egymilliónál is több kifejezést rejt, a tűpontos meghatározások és árnyalatnyi különbségek valóságos nyelvi szimfóniát alkotnak. De csak annak, aki hajlandó odafigyelni.

Sir John Bowring, a 19. századi angol nyelvész, diplomata és irodalmár, aki magyar költészetet is fordított, így írt nyelvünkről:

„A magyar nyelv távol áll és magányosan emelkedik ki…
Olyan formában öntetett, amely lényegében sajátja,
és szerkezete egy olyan korszakra vezethető vissza,
amikor Európa legtöbb ma élő nyelve még nem is létezett.”

Nos, ha ezt egy angol úr mondja, aki tizenhat nyelvet beszélt, és még Petőfit is megértette eredetiben – lehet benne valami.

A magyar nyelv nemcsak árnyalt, hanem meglepően bölcs is. Egyes kifejezéseink pontosabban írnak le orvosi, pszichológiai jelenségeket, mint egy diagnózisos papír. Ízlelgessük hát ezeket a nyelvi gyöngyszemeket – egészségtudatos szemmel és egy csipet derűvel.

a test, a lélek és a szellem egysége

Már maga az „egészség” szó is beszédes: nyelvünk mély bölcsességgel utal arra, hogy a test, a lélek és a szellem egysége, teljessége az, ami valóban számít. Egész – vagyis teljes. Nem véletlen az elnevezés: az igazi egészség nem csupán a tünetek hiányát jelenti, hanem egy harmonikus állapotot, amelyben e három szint összhangban működik.

Ez a három terület – testi, lelki és szellemi – szorosan összefonódik. Ha az egyik kibillen, az hatással van a többire is. Olyan ez, mint egy háromlábú szék: ha az egyik láb instabil, az egész rendszer meginog.

És bár mindhárom tényező fontos, az irányítóközpont mégis a fejünkben van. A gondolkodásmódunk, a belső hozzáállásunk, az értelmezéseink határozzák meg, hogyan érezzük magunkat – kívül és belül egyaránt. Ahogy látjuk a világot, úgy kezdjük látni önmagunkat is – és ebből következik, hogyan bánunk a testünkkel, a lelkünkkel és a szellemünkkel.

Avagy miért nem mindegy, hogy karbantartod-e a tested – vagy széthullik, mint egy régi kredenc...

Az entrópia – ez a gyönyörű, baljós hangzású fogalom – a termodinamika második főtétele szerint a zárt rendszerek rendezetlenségének mértéke. Egyszerűbben fogalmazva: minden, amit magára hagyunk, előbb-utóbb széthullik. Elkopik. Tönkremegy. Ha nem törődünk vele, lassan, de biztosan leépül. Ez alól sajnos nem kivétel sem a nagyszoba szőnyege, sem a Római Birodalom – és különösen nem a saját testünk.

És itt válik igazán izgalmassá a történet. Mert míg a fizikai rendszerek sorsa valóban az entrópiába hajlik, az emberi élet – legalábbis egy darabig – mégiscsak karbantartható. Már ha hajlandóak vagyunk energiát fektetni bele.

– Mit tud a reggeli fény, amit semmi más nem pótolhat?

 Sokáig azt hittük, hogy a hajnali ébredés csupán a munkamániás cégvezetők, a teljesítménykényszeres életvitelt folytatók és a túltolt motivációs guruk, az ún. „5AM klubosok” sajátja. Ők azok, akik még a napfelkeltét is megelőzik – állítólag már hatkor elolvasnak három fejezetet, meditálnak, futnak tíz kilométert, és még a szobanövényekkel is elbeszélgetnek.

De a korai kelés mögött nem csak életvezetési lázálmok állnak: ma már egyre több tudományos kutatás is igazolja, hogy a reggeli fény nem csupán hangulatos napindító, hanem valódi biológiai elixír, amely a testünk mélyebb rétegeiben is komoly változásokat indít be.

A nap első sugarai nemcsak a természet ébredését jelzik, hanem bennünk is egy egész testi-lelki láncreakciót indítanak el. A cirkadián ritmusunk, azaz a belső biológiai óránk, szoros kapcsolatban áll a fényviszonyokkal. Amikor reggel természetes napfény éri a szemünket – nem a mobiltelefon hideg kék fénye, hanem valódi napfény – beindul szervezetünk „hormonébresztője”.

– miért van rá égető szükségünk a modern világban?

A modern világ – különösen a nyugati, technológia-vezérelt civilizáció – sok mindent hozott, de közben valami igazán lényegeset hagyott maga mögött: az emberi érintés melegét. Egyre ritkábbá válik az őszinte kézfogás, az ölelés, vagy akár csak egy baráti vállveregetés. Helyettük kaptunk steril biccentéseket, sietős ökölkoppintást – és az „érintésmentes üdvözlés” modern koreográfiáját. Az orvosok ma már alig „kezelnek” – inkább csak diagnosztizálnak, gyakran gumikesztyű mögül, protokoll szerint. Emberi kapcsolatainkban lassan kihal a valódi, gyógyító kontaktus – és közben szinte észrevétlenül egyre többen lesznek érintéshiányosak. Éhezünk – nem kenyérre, hanem közelségre.

Pedig az érintés nem új találmány. Ősi rituálé – bibliai idők óta velünk él. A kézrátétel, amely Jézus és az apostolok gyógyító gesztusa volt, ma is jelen van számos vallási szertartásban – a katolikus, ortodox vagy anglikán egyházban például a betegek kenetének, felszenteléseknek része. És bár sokszor elfelejtjük, de spirituális vagy energetikai irányzatokban is él és hat: gondoljunk csak a Reiki-re vagy az 1970-es években Dolores Krieger által kidolgozott Therapeutic Touch-ra. Az ember kéz – úgy tűnik – még mindig lehet eszköz, csatorna, sőt: orvosság.

– egyszerű szokások, életre szóló hatással

A hosszú, kiegyensúlyozott élet nem titkos elixíren múlik, hanem azon, mit teszünk nap mint nap. A jó közérzet és vitalitás a tudatos szokások gyümölcse.
Íme 13+1 praktikus tanács, amit magam is napi szinten alkalmazok – és jó szívvel ajánlok mindenkinek, aki szeretne sokáig aktívan és örömmel élni.

1. Reggeli hideg zuhany – természetes indítás

Egy rövid, vacogós tus reggel olyan, mint egy frissítő pofon az álommanónak. Élénkíti a vérkeringést, felébreszti a testet és a lelket, és bónuszként az immunrendszer is hálás lesz érte. Az első másodpercek nem viccesek – de utána már te is nevetni fogsz!

Egy csendes veszély nyomában

Idősebb korban nemcsak a mozgásunk lassul le, hanem testünk belső működése is átalakul. Kevesebbet mozgunk, kevesebbet eszünk, és gyakran – sajnos – kevesebbet is iszunk. Pedig a víz az egyik legfontosabb éltető elemünk. Ahogyan a természet is kiszárad, ha nem hullik elég eső, úgy kezd el bennünk is minden sorvadni, ha nem pótoljuk a folyadékot. Ahol nincs víz, ott elsárgul a fű, megrepedezik a föld, elnémul a madárdal. És ugyanez történik belül is – csak lassabban, csendesebben, szinte észrevétlenül.

Az életkor előrehaladtával csökken a testünk természetes víztartalma, veséink működése is lassul, és a szomjúságérzet egyszerűen „kikapcsol”. Igen, jól olvastad, idős korban már nem mindig jelez a test, hogy vízre van szüksége. A baj viszont akkor is bekövetkezik, ha nem érzékeljük előre.

Saját apám sokszor mondta, amikor vizet kínáltam neki: „Fiam, nem vagyok szomjas.” És én mindig próbáltam finoman érvelni: „De apu, nem is kell annak lenni ahhoz, hogy igyál.”

Ma már szinte divat lett a hosszú élet titkát kutatni – a longevity és a biohacking szavak lassan bekerülnek a hétköznapi beszédbe is, és egyre többen villognak ezekkel a kifejezésekkel! 
A tudomány pedig mindent megtesz: laboratóriumokban, konferenciákon és szilikonvölgybeli garázsokban azon dolgoznak, hogyan lehetne visszatekerni az idő kerekét.
És közben a boltok polcait – no meg az internetet – elárasztják azok a termékek, amelyek a fiatalság forrását ígérik… már ha van hozzá hit, türelem, és talán egy vastag pénztárca sem árt.

Ha követed a közösségi médiát, bizonyára találkoztál már a nevével: Bryan Johnson. (45 éves)
Egy amerikai techmilliomos, aki a Braintree és a Venmo cégek eladásából gazdagodott meg – és aki most épp nem egy jachton napozik, hanem a biológiai öregedést próbálja visszafordítani. Saját magán. Napi 111 különféle szigorúan időzített egészségügyi és biohacking-protokoll szerint él, beleértve a vérplazma-cserét, az alvás optimalizálását, mikrotápanyagok precíz adagolását és a fényterápiát is. A napirendje olyan precízen be van táblázva, hogy egy Netflix-interjúban el is árulta: „Ha randira megyek, azt egy hónappal korábban kell leegyeztetni. És csak ha az illető hajlandó beépülni a rendszerembe.” Mondhatni: nála még a romantika is időkapuban érkezik. 
De az eredmények magukért beszélnek: biológiai életkora orvosai szerint már több mint 8 évvel fiatalabb, mint a naptári.

Avagy: hogyan válunk saját egészségünk legnagyobb kockázati tényezőjévé – teljesen önként és dalolva! 

Sokunkkal megesik, hogy annyira elmerülünk a hétköznapok taposómalmában, hogy fel sem tűnik: közben módszeresen, aprólékos gondossággal romboljuk saját egészségünket.
Nem szándékosan, természetesen. Csak hát... így sikerül.

Ha este, lefekvés előtt meg tudnánk állni egy-két percre, és mint egy régi filmtekercset visszapörgetnénk a napunkat, érdekes megfigyeléseket tehetnénk. Például azt, hogy egy egész csokorra való egészséget romboló szokást sikerült gyakorolnunk – akár egyetlen nap alatt. Íme néhány ezek közül, a saját tapasztalataim és ismerőseim beszámolói alapján:

Sokan az egészség szót pusztán testi értelemben használják – mintha az egészség annyit jelentene, hogy „nem fáj semmim”. Pedig az egészség ennél jóval többről szól. Az ember ugyanis nem csupán hús-vér gépezet, hanem gondolkodó, érző és cselekvő lény – testtel, lélekkel és szellemmel. E három összetevő egymásra hat, kölcsönhatásban él, és ha bármelyik megbillen, kibillen vele az egész rendszer.

Ezért az egészség: egyensúly. És ez az egyensúly: a mi felelősségünk.

Szellemi szint – minden a fejben dől el (1.)

Sok ember úgy bánik a saját testével, mint egy rosszul karbantartott biciklivel. Ha nyikorgás hallatszik, netán defekt van, egyszerűen „eltolják” az orvoshoz. Aztán rácsodálkoznak: „Képzeld, még az orvos sem tudja, mi bajom!”

Pedig itt kezdődnek a valódi bajok.